2011. április 10., vasárnap

Karamelles-csokis torta












Piskóta:

  • 3 tojás
  • 3 kanál cukor
  • 2 kanál liszt
  • 1 kanál cukrozatlan kakaópor
A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá vertem, egyenként belekevertem a sárgákat, majd óvatosan beleforgattam a kakaóval elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt, 24 cm-es kapcsos tortaformában megsütöttem.
Míg a kakaós sült , elkészítettem a fehér piskótát is a fentiek szerint, csak a kakaó helyett is lisztet használtam.
Mind két lapot kétfelé vágtam.

A karamell krémhez :

25 dkg cukrot aranybarnára karamellizáltam, majd felöntöttem 2dl tejjel.Óvatosan kell beleönteni a tejet, mert nagyon fröcsköl!

Mikor teljesen elolvadt a karamell a tejben, kimértem belőle 3 dl-t, és 1 csg karamell ízű pudingport elkevertem benne 3 dkg cukorral, és sűrűre főztem. 20 dkg puha vajat 20 dkg porcukorral habosra kevertem, és a kihűlt pudingot is belekevertem.

 ganache krém:
  • 2 dl tejszín
  • 15 dkg étcsoki
A tejszínt megmelegítettem, majd bele tördeltem a csokit. Kevergettem amíg a csoki el nem olvadt, majd teljesen hagytam kihűlni. Hűtőbe tettem kb 1 órára. Kicsit kihabosítottam.
Alulra fehér piskótát tettem, megkentem karamell krémmel, rá egy barna piskóta, arra a ganache krém, megint barna piskóta, karamell krém, és a végére fehér piskóta

A karamellel teljesen bekentem kívülről, a csokissal pedig díszítettem.
A díszeknek kevés cukrot karamellizáltam, majd sütőpapírra rács mintákat csurgattam. Mikor megdermedt, a tortára tettem.

5 megjegyzés:

Nelli írta...

Gyönyörű!

Ottis írta...

Nagy szép és biztos finom is!

Anett írta...

"25 dkg cukrot aranybarnára karamellizáltam, majd felöntöttem 2dl tejjel.Óvatosan kell beleönteni a tejet, mert nagyon fröcsköl!

Mikor teljesen elolvadt a karamell a tejben, kimértem belőle 3 dl-t, és 1 csg karamell ízű pudingport elkevertem benne 3 dkg cukorral, és sűrűre főztem. "

A kérdésem az lenne, hogy a többi karamelles tejjel mi történik? Arra nincs szükség, csak 3 dl-re?
Holnap megsütném, és kíváncsi vagyok rá. Sztm nagyon jól néz ki!:)

Snöcy írta...

Nem marad túl sok a karamelles tejből, nálunk azt a gyerek megitta. :-)

Anett írta...

Jajj értem. Akkor rendben van. Köszönöm szépen a választ. Végülis, eltolódott a sütés a hétvégre, de akkor mindenképpen megcsinálom majd.:)